Smink és marketing – hiánypótlás a szakmában Papp Bernadett-tel

Mai interjúalanyom Betti, akit 2020-ban ismertem meg, amikor elkezdte nálam a sminkes kurzust, mára pedig  a #PDMUASCHOOL-ban vezeti a marketing képzést, segítségemre van az oktatásban és még a weboldalamat is Ő tartja kézben.

Betti nem csak a sminkes-marketing vonalon mozog magabiztosan, hanem a weboldal menedzsment is az ő asztala, erről árulkodik az én honlapom is.

Instagram: @bernadettpapp_

Sminkes és marketinges is vagy. Kicsit mesélnél arról hogyan is indultál el ezeken a vonalakon?

Az érettségi után kereskedelem és marketing szakon tanultam tovább. Ekkor még nem voltam biztos abban, hogy mi is sül ki ebből a dologból, de az egyetem első félévében rögtön beleszerettem a marketingbe és tudtam, hogy jó helyen vagyok. Olyan képzési formát választottam, melynek keretében már az egyetem 4. félévét kint tölthettem “terepen” egy cégnél marketing gyakornokként. Ha visszagondolok, ez az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, hiszen így már 19-20 évesen belekóstolhattam az igazi marketingbe, lehetőségem volt több tapasztalt szakembertől és ügynökségektől tanulni. 

A sminkelés világába a húgom rántott be. Egy időben folyamatosan videókból tanult és képezte magát, ekkor kezdett el engem is jobban érdekelni a téma. 

Még a diploma megszerzése előtt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék egyszer sminkesnek tanulni. Hosszú hónapokig kerestem a megfelelő sminkiskolát. Már kezdtem letenni az egészről, amikor ajánlás útján találkoztam Detti munkásságával. Kis hezitálás után beiratkoztam és az első napon tudtam, hogy jobb helyen nem is lehetnék 🙂 Olyan élmény volt az egész tanfolyam nekem, hogy azt nehéz szavakba önteni, szerintem ezt meg kell tapasztalni. Tavaly júniusban végeztem el a képzést, de szerencsére nem szakadt meg a kapcsolat Detti és köztem, és nagy büszkeséggel írom le, hogy ma már része vagyok a sminkiskola mindennapjainak. Nem gondoltam volna akkor 2020. február 15-én, amikor beléptem a #PDMUASCHOOL ajtaján, hogy ez lehetséges, de boldogabb nem is lehetnék, hogy így alakult.

Hogy fér meg egymás mellett a két hivatás?

A marketing és a smink szerintem nagyon jó páros, sokszor kiegészítik egymást. A reklámkampányok előkészítési folyamatában nem ritka egy fotózás, vagy forgatás. Ha a marketinges egyben sminkes is, akkor nem kell erre külön szolgáltatót felbérelni, valamint elmagyarázni a koncepciót, hiszen benne volt a tervezési folyamatban. A dolog fordítva is működik, a marketinges létem során tanultakat igyekszem mindig egy sminkes / szépségipari szolgáltató szempontjából is végiggondolni. 

Milyen segítséget tudsz nyújtani a zsúfolt sminkes közösségnek?

A social media manapság a mindennapjaink szerves része. Sminkesként az Instagram oldalunk olyan, mint egy katalógus, amelyet fellapozhatnak a potenciális vendégeink. Ezek a felhasználók viszont akár több ezer ilyen “katalógussal” is találkozhatnak böngészésük során. Az online térben minden nagyon gyorsan változik, néha nehéz lépést tartani vele.

A #PDMUASCHOOL Marketing napok és az egyéni marketing tanácsadások alkalmával igyekszem mindenkinek a céljainak megfelelő tanácsokat adni. Nagyon sok olyan apróság van, amivel növelhetjük az elérést, vagy a követőink elkötelezettségét az oldalunk iránt, ami nem kerül semmibe, csak beállítás kérdése. Napjaink zsúfolt sminkes Instagram világában nem egyszerű kitűnni, de nem is lehetetlen 🙂 

Weboldal menedzsmenttel is foglalkozol, többek között ezen oldal elkészítésében is nagy szereped volt. Mesélnél nekünk erről?

A weboldalak háttérmunkája nagy szerelmem, nagyon izgalmasnak találom. Úgy kell ezt elképzelni, mintha legóznál, szinte bármi lehetséges. Nagyon szeretem látni, ahogy a semmiből feláll egy olyan oldal, mint Dettié is. A marketinges munkám során volt szerencsém megismerni több olyan szakembert, akikkel kiegészülve weboldalakat tudunk gyártani. Amikor egy sminkes, vagy szépségiparban dolgozó vállalkozó elmondja nekem a jövőbeli weboldalával kapcsolatos elképzeléseit, akkor azt “weboldal nyelven” át tudom adni a webfejlesztőnek és fordítva. A tartalom feltöltésben is aktívan részt veszek, hogy a megrendelő elképzelése 100%-osan megvalósulhasson. 

Mik a jövőbeli terveid?

A jövőben nagyon szeretnék a marketinges főállásom mellett kiépíteni egy sminkes vállalkozást. Úgy gondolom, hogy a kettő összeegyeztethető időben is, így egyiket sem szeretném elengedni. A sminkelésen belül az egyéni / kiscsoportos sminkoktatásokat kedvelem a legjobban, és úgy érzem, ebben vagyok a legerősebb. Reménykedem benne, hogy lesznek a jövőben olyan lányok, hölgyek, anyukák, barátnők, akik szívesen eljönnének hozzám egy-egy ilyen alkalomra. Nagy álmom ezen kívül, hogy egyszer egy sminkes munkám megjelenhessen valamelyik magazinban. 

Ami a marketinget illeti, szeretnék minél tovább fejlődni, szakemberektől tanulni és magabiztosabb lenni. 

Budapest, Csata u. 24/B